Szeretnéd felsőbbéves tapasztalataidat megosztani gólyákkal?

Segíteni nekik belerázódni az egyetemi életbe?

Tapasztalatot szerezni csoportvezetőként, és bővíteni a CV-det?

Akkor jelentkezz a 2021/2022-es őszi félév Egyetemi alapozó és tanulásmódszertan kurzus seniorjának!  

Mit jelent seniornak lenni?

Az ősszel induló csoportórákon* egy kari mentoroktató mellett segíteni a gólyákat beilleszkedni az egyetemi életbe. Az új egyetemistáknak nagy segítség ilyenkor egy felsőbbéves kortárs, aki segíteni tud a felmerülő kérdésekben és megosztja velük eddigi tapasztalatait.
Az ősztől résztvevő seniorok is demonstrátori szerződést kapnak, hogy mint fiatalon bevont hallgató, a lehető legtöbbet profitálhass az extra feladatvállalásoddal.


*hetente 45 perc órarendedhez passzoló időben  

Hogyan lehetsz senior?

Ahhoz, hogy senior legyél jelentkezz 2021. április 30-ig az űrlap kitöltésével, melyhez egy motivációs levél írása is párosul. Ebben kérünk, hogy röviden írd le, miért szeretnél senior lenni, mit remélsz a magad számára a részvételtől.
A jelentkezés után – a távolléti helyzethez alkalmazkodva  – egy online, kiscsoportos beszélgetésre hívunk, ahol megismerkedhetünk és a motivációidról, a senior szerepről beszélgethetünk. A későbbiek során (május-június folyamán) pedig egy tréning keretében olyan képességeidet fejlesztheted, amik a csoportvezetéshez szükségesek lehetnek.
A képzés végén nem lesz vizsga, a részvételedhez kötjük az alkalmasságot.  

Mit nyerhetsz rajta?

Munkahelyen (cégben vezetőként, csapatban dolgozva) jól hasznosítható gyakorlati tapasztalat!

Része lehetsz a gólyák segítésének az egyetemen!

Új embereket ismerhetsz meg, építheted (szakmai) kapcsolataidat!

Önéletrajzban is feltüntethet!

Ösztöndíj!

Senior jelentkezés ’21