Bevezetés

Ha valaki abban reménykedett, hogy az egyetem befejeztével soha többé nem kell majd tanulnia, annak van egy rossz hírem: Az informatika legtöbb területe folyamatosan fejlődik, minden nap bukkannak fel új technológiák, amik felülírják a régieket. Ez pedig folyamatos tanulást jelent. Nagy előny, ha valaki már egyetemi évei alatt kellő gyakorlatot szerez ilyen téren. Utólag visszatekintve én nem ilyen voltam, egyetemi éveim során, ami hibát tanulással kapcsolatban véteni lehetett, azt én megtettem. Jelenleg szenior szoftverfejlesztőként dolgozom egy multinál, szóval úgy érzem kellő rálátással tudok véleményt formálni – legalább így utólag – egyetemi bénázásaimról.

Amikor először lettem egyetemi hallgató

Én az a fajta középiskolás voltam, aki látszólag tanulás nélkül is jó jegyet tudott szerezni. Persze ez nem teljesen így volt, csak nem minden tárgy érdekelt, és ami nem, azt próbáltam minimális befektetéssel letudni. A “majd óra előtti szünetben átolvasom” módszer sokszor bőven elégnek bizonyult. Már akkor nagy halogató voltam. Gyerek korom óta szívesen foglalkoztam matekkal még a szabadidőmben is. Később ehhez hozzájött a programozás is, főleg autodidakta módon sikerült az alapokat elsajátítanom. Ez azt jelentette, hogy ugyan szerettem új dolgokat tanulni, de struktúrátlanul, gyakorlatilag cél nélkül, és csak azt és akkor, amikor kedvem volt. Először érettségire kellett nagyobb mennyiségű olyan tanyagot elsajátítanom, amit semmi kedvem nem volt. Ez nem is sikerült teljesen, és bevallom őszintén, kellett a szerencse tételhúzásnál, meg a tanári jóindulat, hogy a humán tárgyakból értékelhető jegyet kapjak. Ilyen tanulmányi előélettel lettem az ELTE IK hallgatója, az első alkalommal, már le sem merem írni hány évvel ezelőtt.

Az első félévem még jól sikerült. Vitt a lendület, meg a lelkesedés, hogy végre egyetemre járhatok. Bejártam minden órára és rögtön rávetettem magam minden házira és beadandóra, rendszeresen átnéztem a jegyzeteimet, óráról órára készültem. Viszont még mindig eléggé “ösztönből” tanultam, nem volt különösebb módszertanom. Ez annak is volt köszönhető, hogy még elég sok átfedés volt – legalább is a félév elején – az általam már középiskola alatt megszerzett tudással, így nem igényelt túl nagy időbefektetést a készülés.

A második félévben kezdődtek a problémák. Az tananyag nehezedett, a tanulási kedvem csökkent, már elmúlt az újdonság varázsa. A szülői háztól messze, a kollégiumi élet szabadsága is a fejembe szállt. Tanulás és szakmai fejlődés helyett, inkább a klisé egyetemista lógós élet vonzott. A félév nagy részében órákra sem jártam be. Sajnos akkor ezt még könnyen meg lehetett tenni, mert a legtöbb órán nem volt katalógus. Félév végén aztán jött a kapkodás, jegyzet kuncsorgás, pót ZH-k, gyakorlati UV-k, stb. Az a szomorú, hogy a legtöbb tárgyból még sikerült is átmennem, és ez segített egy szörnyű szokást teremteni.

Ezek után a legtöbb félévem úgy nézett ki, mint a második. Lógás szorgalmi időszakban, kapkodás a vizsgaidőszak közeledtével. Persze legtöbbször nem volt olyan szerencsém, mint a második félévben, és sok tárgyból nem sikerült az utolsó pillanatban menteni. Ezek ugye csúszások tömkelegét, újbóli tárgyfelvételeket jelentettek. Ezzel sikerült egy jó kis tanulmányi “adósságot” is összeszednem: Ugye sok tárgy egymásra épített, és ha valamit az előfeltétel tárgynál sem tanultam meg rendesen, az a ráépülő tárgynál csak még több problémát okozott.

Aztán bekövetkezett az, ami ilyenkor szokott: a lógások mellett már nem bírtam el ezzel az “adóssággal”, és gyakorlatilag alig teljesítettem tárgyakat. Ez egy 3 féléves időszakot jelent, amikor is 17 kreditet gyűjtöttem mindösszesen, beiktatva egy 0 kredites félévet is.

Nagy nehezen sikerült erőt vennem magamon, bejártam órákra, és hajszálnyira kerültem a BsC diplomától. Gyakorlatilag “csak” a szakdolgozat és záróvizsga volt hátra, amikor is abbahagytam a tanulmányaimat. Újdonsült szoftverfejlesztő állásom mellett, már nem volt motivációm befejezni az egyetemet. Sokkal jobban lefoglalt a munkám, és több sikerélményt is nyújtott. Nyilván ez nem úgy történt, hogy egyik percről a másikra elhatároztam, hogy vége a tanulmányaimnak, inkább csak így sikerült. Gyűltek a passzív félévek, és egyszer csak megszűnt a hallgatói jogviszonyom, és akkor úgy gondoltam, hogy akkor erről ennyit.

Így érkeztünk el a közelmúlthoz. A Covid alatti lezárásokat, mint sokan mások, kezdetben sorozatok garmadájának megnézésével próbáltam átvészelni. Pár hónap után, amikor még mindig nem látszott a vége, és már minden sorozatot untam, úgy döntöttem, hogy a túl sok szabadidőmet inkább tanulással töltöm el, hobbiból. Először egy levelező képzést kezdtem el, ami csak lazán kapcsolódik az informatikához. Ott sok sikerélményt kaptam, rádöbbentem, hogy a hosszú évek rendszeres munkába járása, és a munkakörömmel járó rendszeres tanulás, megadta azt a strukturált keretet, amire annak idején hallgatóként is szükségem lett volna. Ezen felbuzdulva iratkoztam be idén szeptemberben újra az ELTE IK-ra, hogy próbáljam kozmetikázni múlt béli hibáimat. Habár a tárgyak nagy részét sikerült elfogadtatnom, természetesen azóta változott a tanterv, és ezért pár tárgyat fel kellett vennem, köztük az “Egyetemi alapozó és tanulásmódszertani kurzus”-t is, amire ez a beadandó készül.

Sokat gondolkoztam rajta, hogy milyen részleteséggel számoljak be korábbi tanulmányi előéletemről, végül az elég részletes mellett döntöttem, mert látszik belőle, hogy elég széles spektrumon mozogtam az évek során: jó tanulótól kezdve bukott diákig voltam minden, ezzel is hangsúlyt adva a mondandómnak. A továbbiakban rátérek a lényegre, hogy szerintem hogyan kellene, és hogyan érdemes a tanuláshoz hozzáállni, hogy annak haszna is legyen. Nyilván nem vagyunk egyformák, sokan sokféle módon tudnak hatékonyan tanulni, ezek az én személyes meglátásaim.

Tanulási tippek

Óralátogatás, órai munka

Szerintem nem kell túlragozni, hogy egy kurzus sikeres elvégzésében sokat segít, ha ott vagyunk az óráin, és aktívan részt veszünk rajta. Itt az aktívan van a hangsúly. Ez nálam azt jelenti, hogy figyelek, jegyzetelek, próbálom megérteni és értelmezni a tárgyalt problémákat, rájönni, hogy ez hogyan kapcsolódik az eddig elhangzott anyaghoz stb. Szóval aktív alatt nem az oktatóval történő interakcióra gondolok elsősorban, hanem sokkal inkább aktív figyelemre. Persze az oktatókat is lehet kérdezni, sőt. Nem kell szégyellni, ha nem értünk valamit, mindenki kezdte valahol, nyugodtan vissza lehet kérdezni, ha ezt az óra keretei engedik. Én úgy fogom fel, hogy a tanórák a legjobb lehetőségek arra, hogy az adott kurzus tananyagát tanuljam, és ezt érdemes kihasználni. Később, egyedül, amikor minden mást is csinálnék sokkal nehezebb. A jegyzetelés fontosságát sem szabad elfelejteni. Jegyzetelés alatt nyilván nem a kivetített diák mániákus másolását értem, hanem olyan dolgok leírását, ami segíthet később megérteni az anyagot, vagy esetleg kiemelni a fontos részeket. Például, ha sikerül egy adott módszert megérteni gyakorlaton, akkor írd le rögtön, hogy mi vezetett a megértéshez. Jegyezd le mi volt az az elhangzott dolog, vagy felfedezett összefüggés, még ha triviálisnak tűnik is, ami a megértéshez vezetett. Pár hét múlva ZH-ra vagy vizsgára készülésnél meg fogod magadnak köszönni. (Egyébként ezt érdemes otthoni tanulásnál is alkalmazni.)

Csapatmunka

Első hallásra furcsának tűnhet, hogy mi köze a csapatmunkának a tanuláshoz, amikor a számonkérés egyénileg történik, de tarts ki, máris elmagyarázom. Már dolgozó emberként kellett rádöbbennem a csapatmunka fontosságára. Munkahelyemen kis csapatokban dolgozunk, szorosan együttműködve, jellemzően 6-10 fővel, de egy termék fejlesztésén akár több százan is, és akár több kontinensről is dolgozhatnak együtt emberek. Nincs senki, aki minden részletet átlátna. Amikor egy problémát meg kell oldani, azaz le kell fejleszteni valamit, az első lépés mindig a megoldáshoz szükséges ismeretek összegyűjtése, és a probléma alaposabb megértése. Ez általában szabványok, dokumentációk, technológiák feltérképezését jelenti. Ezt nyilván több ember végzi párhuzamosan, a teendőket felosztva. Aztán amikor elég információnk van, akkor próbálunk a megoldás felé haladni. Ez rengeteg közös ötletelést jelent. Sokkal hatékonyabb, mint ha mindenki magában szenvedne, mert nagyon igaz, hogy több szem többet lát. Így sokkal kisebb az esélye, hogy átsiklik mindenki egy fontos részlet felett. Ami számunkra problémás rész, arra lehet valaki más jól ráérzett, vagy könnyen átlatja stb. Ez tanulásban is használható módszer. Másokkal átbeszélve problémás tananyagokat, közösen ötletelve problémákon, előjöhetnek nem várt részletek, összefüggések, amik nagyban segítik a megértést, vagy megoldást. Praktikusan szemlélve, a lemorzsolódásnak is kisebb az esélye, ha van egy összetartó csapat, ami át tud segíteni egy esetleges nehéz időszakon.

Rendszeres tanulás

Szerintem a tanulás legnehezebb része elkezdeni. Ebben tud segíteni a rendszeresség. Ha valami szokássá, rutinná válik, akkor annak elkezdése már nem jelent olyan nagy erőfeszítést. Könnyű mondani, jól hangzik, meg minden, de hogyan? Munkahelyen ugye adott a dolog: Heti 5 nap, 8 órában problémákat kell megoldani, amihez a szükséges tudást fel kell szedni. Innen adódik a megoldás: ahhoz, hogy valami rendszeres legyen, azt be kell építeni a napirendünkbe. Egyébként nem kell rögtön egész napos tanulásokat tervezni, napi 1-2 óra is messzire vezet hosszútávon. Viszont a kulcsszó a rendszeresség. Igenis időt kell szánni a mindennapokban a tanulásra. Nincs olyan, hogy nincs kedvem, fáradt vagyok stb. Persze nyilván előfordulnak ilyen napok, de akkor érdemes olyan tanulnivalót, vagy beadandót választani, ami a könnyebbek közül való, vagy szereted a témát, esetleg vegyél elő valami monoton feladatot, tök mindegy, az a lényeg, hogy könnyű legyen belekezdeni. Ugye evés közben jön meg az étvágy. A matematikáról hallottam azt, hogy azt az ember nem megérti, hanem megszokja. Ez szerintem gyakorlatilag minden szaktudással így van. Egy témában csak úgy lehet valaki szakértő, ha arra áldozza az idejét. Csak úgy tudunk rendesen megtanulni valamit, ha rászánjuk az időnket. Ez folyamatos, rendszeres tanulást jelent.

Hozzáállás, sikerélmény

Szerintem fontos, hogy megtaláljuk az örömöt a tanulásban. Sikerélmény nélkül semmit sem lehet hosszútávon csinálni. Nem szépítem: az ELTE IK-n a legtöbb hallgatót rengeteg kudarc ér tanulás közben. Nehéz és bonyolult dolgokat tanulunk, amiket nem egyszerű elsajátítani, ez egy ilyen szakma. Tehát amikor sikerül valami, arra büszkének kell lenni, és fontos, hogy sikerként könyveljük el. Ne csak bosszúsak legyünk, ha épp nem fut a beadandó, nem jön ki jól a végeredmény egy feladatban stb. Ha valami sikerül, azt is legalább olyan hangsúllyal éljük meg, mint a kudarcokat. Hajlamosak vagyunk sikerinket természetesnek venni, és csak a kudarcokra összpontosítani, ami nagyon rossz stratégia, mert a kudarc nem motivál. A siker annál inkább. Igenis legyünk büszkék, ha sikerül egy ZH, vagy beadandó, ne vegyük természetesnek, könyveljük el teljesítményként.

Pihenés

A mi szakmánkban, meg úgy általában az egyetemen is, nagy a veszélye a kiégésnek. Ennek legjobb ellenszere a pihenés. Ez egy kicsit ellentétesnek hangzik azzal, amit fentebb írtam, hogy rendszeresen tanulni kell, de valójában a kettő kiegészíti egymást. Mint az életben mindennel, a pihenésnél, és a tanulásnál is fontos a mértékletesség, egyiket sem szabad túlzásba vinni. Meg kell találni az egyensúlyt. Nem kell bűntudatot érezni amikor megérdemelten pihenünk és nem tanulunk, mindennek megvan a maga ideje. Munkám során sokszor előfordult, hogy nem tudtam otthagyni egy problémát, minden áron meg akartam oldani aznap, még mielőtt hazamegyek, de sehova nem jutottam vele. Másnap frissen, kipihenten percek alatt megvolt a megoldás. Szóval érdemes erőltetni a dolgokat, szánjuk időt pihenésre is.

Motiváció, célok

Nyilván sokkal könnyebb úgy foglalkozni valamivel, ha annak látjuk értelmét, motiváltak vagyunk, célunk van vele. Az a tapasztalatom, hogy a nagyon távoli jövőbe mutató célok azok már inkább átmennek álmokba, és nehéz őket a mindennapokban megfogni, erőt meríteni belőlük. Szerintem érdemes az álmainkat kisebb részcélok sorozatára felbontani. Például, ha valakit most vettek ELTE IK prog-inf szakára, és informatikai kutatásokban szeretne világhírű vezető tudós lenni majd a későbbiekben, akkor ahhoz nem árt egy PhD, amihez kell egy MsC, ahhoz jó belépő a jelenlegi BsC szakja, tehát példaszemélyünk egyelőre jó utón halad. Viszont az ELTE IK-n nem osztogatják csak úgy a papírokat, ahhoz példaszemélyünknek el kell végeznie az első félévben felvett tárgyait, amiben segít, ha bejár az óráira. Ehhez be kell járnia ezen a héten is minden nap az egyetemre. Ahhoz, hogy minden nap bejárjon, a következő tanítási napon is be kell mennie. Az, hogy holnap bemenjen az egyetemi óráira, és este tanuljon két órát sokkal kezelhetőbb cél, mint egy álom a távoli jövőről, amihez még hosszú évek kellenek, hogy valóra váljon. Összefoglalva: szerintem kis célokat kell kitűzni, napról napra, vagy ahogy értelméd látod, a lényeg, hogy cselekvésre ösztönözzön. Ha ezeket az egyenként nem is túl nagy, nem is túl megterhelő, kis részcélokat kitartóan végrehajtod, akkor elérheted álmaidat.

Írta az ELTE IK egy programtervező informatikus képzést befejező hallgatója, 2022.