Készítette: Kresz Domos és Janovics Eszter hallgatók, a tárgy demonstrátorai

Kérdezz!

Ha nem értesz valamit a gyakorlaton vagy az előadáson, nyugodtan kérdezd meg a gyakorlatvezetőtől vagy az előadótól, könnyen előfordulhat, hogy a csoporttársaid sem értik az adott részt, csak nem mernek kérdezni. Hálásak lesznek, hogy te megkérdezted. Ha mégsem szeretnél az órán kérdezni, tedd meg az óra után vagy a konzultációkon. A számonkérések során is tehetsz fel kérdéseket, viszont itt csak a feladat értelmezésében kaphatsz segítséget.

Élj a konzultációs lehetőséggel!

A tárgyból minden héten van közös konzultációs időpont, amikor bátran felteheted a tantárggyal kapcsolatos kérdéseidet. Itt nyugodtan keresheted a saját gyakorlatvezetődet, de rajta kívül több más oktató és demonstrátor is szívesen segít. A konzultációkra érdemes konkrét kérdésekkel, feladatokkal érkezni, amelyek kapcsolódhatnak az órai anyaghoz, a házi feladatokhoz, de lehet akár a tantárgyhoz kapcsolódó, annak tematikáján túlmutató téma is. Ha a konzultációs időpont nem megfelelő, kérd a gyakorlatvezetőd segítségét egyéni időpontban történő konzultáció megszervezésében, általában megoldható.

Ne halogass!

A heti házi feladatok az adott óra anyagához kapcsolódnak, annak megértését, gyakorlását segítik. Célszerű ezeket az óra után minél hamarabb megcsinálni. Ilyenkor még neked is frissebb a tanult anyag, ezért valószínűleg gyorsabban el tudsz készülni vele, jobban rögzülnek az órán elhangzott ismeretek. Ha mégis elakadnál vele, ilyenkor még bőven van időd segítséget kérni a feladat értelmezésében megoldásában. Nem csak a házi feladatokat, hanem a nagy beadandót is érdemes hamar elkezdeni, mivel ez egy komplexebb feladat, aminek megoldására több időt kell szánni.

Figyelj oda a plágiumra!

Mivel számos lehetőség van kérdések feltevésére (konzultációkon, órákon, órák után, egyénileg), szigorúan van véve, hogy ne add be más munkáját sajátodként. Plágium esetén minden érintett ugyanarra a büntetésre számíthat függetlenül attól, hogy ki kinek a megoldását adta be. Ezért, ha segíteni szeretnél egy hallgatótársadnak, mindkettőtök érdeke, hogy ne a konkrét megoldást oszd meg vele, hanem segíts neki a tananyag megértésében. A tárgy oktatói tényleg használnak plágiumellenőrző szoftvert, ami nagyon hatékonyan kiszűri a plagizált megoldásokat (nem fogod tudni megtéveszteni azzal, hogy átnevezel néhány függvényt).

Tippek a Funkcionális programozás tárgy sikeres elvégzéséhez